How Can We Help?

Pályázati felhívás

< Projekt főoldal

Pályázati felhívás

módosított határidő 2021.03.31.

Logó-, fotó és rajzpályázat éghajlatváltozás és klímavédelem Jászfényszarun témakörben általános és  középiskolák, illetve a rajzpályázat esetében óvodások részére.

Jászfényszaru Város Önkormányzata a Klímabarát Települések Szövetségével konzorciumban sikeresen pályázott a Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban kiírásra került KEHOP-1.2.1 kódszámú, „Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás” c. pályázati felhívásra.

A „Klímatudatosságot erősítő szemléletformálás Jászfényszarun” című, KEHOP-1.2.1-18-2018-00145 kódszámú pályázat szakmai megvalósítása keretében települési klímastratégia kerül kidolgozásra, illetve a klímaváltozással, azon belül mind a folyamat mérséklésének, mind az ahhoz való alkalmazkodással kapcsolatos tudásmegosztás, széleskörű szemléletformálási programok kerülnek megvalósításra.

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott projekt keretében Jászfényszaru város és térségének óvodái, általános és középiskolái részére a város és környező településein működő óvodák esetében rajzpályázat, illetve általános és középiskoláknak szóló logó-, fotó- és rajzpályázat került a korábbiakban kiírásra, mely felhívás az alábbiak szerint módosult:

A pályázatok beadási határidejét az Önkormányzat 2021. március 31-re módosította.

Az óvodásoknak kiírt alkategóriában a rajzpályázat mellett kézműves környezettudatos anyagok felhasználásával elkészített pályaművel is lehet pályázni.

Az óvodásoknak kiírt alkategóriában egyéni és csoportos pályaművek benyújtása is támogatott.

A projekt szempontjából kiemelten fontos, hogy a település és a környező települések oktatási intézményeiből minél több diák kerüljön bevonásra, ezért lehetőség szerint a diákok teljes körben vegyenek részt az oktatási intézményekből valamelyik meghirdetett alkategóriában.
A pályázatokról és programokról bővebb információt a www.jaszfenyszaru.hu oldalon olvashatnak.

Pályázati Felhívás

Logó-, fotó és rajzpályázat éghajlatváltozás és klímavédelem Jászfényszarun témakörben általános és középiskolák, illetve a rajzpályázat esetében óvodások részére

Jászfényszaru Város Önkormányzata a Klímabarát Települések Szövetségével konzorciumban „Klímatudatosságot erősítő szemléletformálás Jászfényszarun” címmel (projektazonosító: KEHOP-1.2.1-18-2018-00145) sikeresen pályázott a Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, így közel 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásból helyi klímastratégia kidolgozására, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálási programok megvalósítására kerül sor.

A projektről bővebb információt a www.jaszfenyszaru.hu oldalon olvashatnak.

1. A pályázat kiírója, szervezője

A logó-, fotó és rajzpályázat éghajlatváltozás és klímavédelem Jászfényszarun témakörben Jászfényszaru Város Önkormányzata, mint a fent hivatkozott KEHOP-1.2.1 pályázat konzorciumvezetője által kerül kiírásra és lebonyolításra. A pályázat szakmai előkészítésében részt vett továbbá a Klímabarát Települések Szövetsége, mint konzorciumi partner, illetve a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. PontVelem Nonprofit Kft. és a Fénykörközösség Kutatási és Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. mint szakmai együttműködő partner.

2. A pályázatról

2020-ra a klímaváltozás lett az egyik legkiemeltebb globális környezeti probléma a Földön. Ennek több hatását már évek óta érzékeljük, láthatjuk: a Föld átlaghőmérséklete nő, ezáltal a sarki és magashegységi jégtakarók és gleccserek olvadnak, felületük csökken, hatásaként emelkedik a tengerszint, emellett egyre több a szélsőséges időjárási jelenség és természeti katasztrófa, melyek a klímaváltozással hozhatók összefüggésbe.

A legtöbb tudományos kutatás alapján a Föld klímájának jelenlegi változását – mely alapvetően természetes folyamat is-, jelentős mértékben az emberi tevékenységek során kibocsátott üvegház hatású gázok okozzák. Ilyen ÜHG például a szén-dioxid, nitrogén-oxid, metán és vízgőz is.

A klímaváltozás, mint globális környezeti probléma a lakosságot és ezen belül az iskolás korosztályt is érinti, így a fent hivatkozott projekt keretében Jászfényszaru város és térségének óvodái, általános és középiskolái részére különböző pályázatok és tanulmányi versenyek kerülnek kiírásra, melyek közül elsőként Jászfényszaru és környező településén működő óvodák esetében egyéni vagy csoportos rajzpályázat és egyéni vagy csoportos kézműves pályamű elkészítésére pályázat, illetve általános és középiskoláknak szóló logó-, fotó- és rajzpályázat kerül kiírásra.

3. Főbb pályázati információk

Pályázók köre
Jászfényszaru település és térségének (környező települések) óvodásai általános- és középiskolás, nappali, esti, levelező hallgatói, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel.

Pályázat tárgya
A pályázat témája az éghajlatváltozás és a klímavédelem, melyhez kapcsolódva, az alábbi választható altémákban várunk pályaműveket benyújtásra.

Logó pályázat keretében:

  • a klímavédelemhez és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó, a projekt arculatát meghatározó logó elkészítése

Fotó pályázat keretében:

  • Jászfényszaru jövője fákkal és fák nélkül, a növények szerepe a klímavédelemben
  • A települési vízfelületek, tavak, folyók, patakok szerepe a klímavédelemben
  • Így változik az éghajlatunk (szélsőséges időjárási jelenségek/az éghajlatváltozás hatásai a környezetünkre)

Iskolai rajzpályázat keretében:

  • Jászfényszaru jövője fákkal és fák nélkül, a növények szerepe a klímavédelemben.
  • Összefog a családunk a klímaváltozás ellen: hogyan takarékoskodunk az energiával, anyagokkal?
  • Környezettudatos közlekedés – Kerékpárral Jászfényszarun
  • Összefog az iskola a klímaváltozás ellen: Melyik kukába mit dobunk? Avagy a szelektív hulladékgyűjtés tudománya.

Óvodai rajzpályázat vagy kézműves pályamű keretében, egyéni vagy csoportos alkotások:

a rajzpályázat témái az alábbiak, a kézműves pályamű témája szabadon választható, ugyanakkor a klímavédelemhez kapcsolódva környezettudatos anyaghasználat az elvárás.

  • Összefog az óvoda a klímaváltozás ellen: Faültetés a kertben. Miért fontos a fa?
  • Összefog a családunk a klímaváltozás ellen: Komposztláda építés a kertben. Miért jó komposztálni?
  • Összefog az óvoda a klímaváltozás ellen: Melyik kukába mit dobunk? Avagy a szelektív hulladékgyűjtés tudománya.

4. Pályázati lépések, a pályázat tartalma

1) A pályázat elkészítésének lépései:

a. A versenyben való részvétel feltétele, minimum 1 db a pályázatnak megfelelő pályamű, amely a klímaváltozással kapcsolatos fenti altémák bármelyikével kapcsolatos vizuális alkotás (logó, rajz, fotó, montázs, plakát stb.).

b. Az alkotásokat bármilyen technikával kézzel vagy digitálisan, fekete-fehér vagy színes formátumban is el lehet készíteni, melyeket digitális formában szükséges benyújtani.

2) A pályázatot az alábbi kategóriákban hirdetjük meg:
a. óvodai rajzpályázat és kézműves pályamű ahol egyéni és csoportos alkotások is benyújthatók.
b. általános iskola alsó tagozat rajzpályázat
c. általános iskola felső tagozat logó, fotó és rajzpályázat
d. középiskola logó, fotó és rajzpályázat

3) Benyújtással kapcsolatos információk
Benyújtási határidő:
2021. március 31.

  • Egy adott pályázó maximum 1 db pályázati művel pályázhat altémánként kivéve az óvodai alkategória, ahol nincs megkötés.
  • A pályaműveket a fenti határidőig kell digitálisan megküldeni a palyazat@jaszfenyszaru.hu e-mail címre,
  • A pályaművekhez tartozó adatvédelmi és szülői hozzájáruló nyilatkozatot (1. sz. melléklet) kitöltve és aláírva kérjük digitálisan (szkenelve) megküldeni a palyazat@jaszfenyszaru.hu e-mail címre, és személyesen vagy postai úton is kérjük benyújtani az Önkormányzat részére.

A pályaművet beküldő elektronikus levélben az alábbi adatok megadása szükséges:

  • a pályamű címe,
  • a pályázó tanuló, intézmény és osztály megnevezése (óvodai csoportos pályaművek esetében az óvoda által kiállított igazolás is elégséges, melyben az intézményvezető nyilatkozik arról, hogy mely intézmény, mely csoportjából, hány gyermek által került a pályamű elkészítésre)
  • a tanuló e-mail címe (óvodai csoportos pályamű esetében nem szükséges)
  • osztályfőnök neve, és elérhetőségei (e-mail címe, telefonszáma)
  • kitöltött, aláírt nyilatkozat az 1. sz. melléklet szerint.

A pályázatba nem kerülnek értékelésre azon pályázati művek, amelyek nem felelnek meg a fenti követelményeknek és / vagy a beküldő tanuló(k) nem teljesíti(k) a pályázat részvételi feltételeit, illetve amelyekhez nem nyújtották be az 1. sz. nyilatkozatot.

4) Értékelés

A pályaművek értékelése objektív. Az értékelést egy szakértői zsűri végzi melyet egy – a klímavédelmi szakmai grémium (települési klímavédelmi kerekasztal) tagjai és a pályázatban szakmai együttműködőként közreműködő szervezetek témában jártas szakértői alkotnak.

Az értékelés szempontjai:

• a témaválasztás eredetisége, reflexió szintje a témára
• az üzenet eredetisége, komplexitása
• a kidolgozás vizuális-grafikai elemeinek minősége,
• alkalmazott technikák sokrétűsége
• a helyi kérdések, problémák, beépítése

Értesítés
A díjak átadására ünnepélyes keretek között kerül sor, melynek pontos időpontjáról és helyszínéről a díjazottakat a pályázat kiírója külön értesíti.

5) Díjazás

Valamennyi résztvevő emléklapban részesül. A kategóriánként 1-3 helyezettek tárgy- vagy pénznyereményben részesülnek.
A legjobb alkotások bemutatásra lehetőséget biztosítunk.

6) További információ, elérhetőség

A pályázatokról bővebb információt a www.jaszfenyszaru.hu oldalon olvashatnak.
További információ kérhető: Fáy Dániel (fay.daniel@jaszfenyszaru.hu)

Letöltések: