Jászfényszaru Város Önkormányzata a Klímabarát Települések Szövetségével konzorciumban „Klímatudatosságot erősítő szemléletformálás Jászfényszarun” címmel (projektazonosító: KEHOP-1.2.1-18-2018-00145) sikeresen pályázott a Széchenyi 2020 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, így közel 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásból helyi klímastratégia kidolgozására, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálási programok megvalósítására kerül sor.

A klímaváltozás, mint globális környezeti probléma a civil szereplőket, az önkormányzatot és intézményeit, a gazdasági- és oktatási szereplőket, továbbá a teljes lakosságot is érinti, így a fent hivatkozott projekt keretében Jászfényszaru Város és térségének lakosai részére két alkalommal az alábbi települési figyelemfelkeltő akciók kerülnek megrendezésre.

A Föld tüdeje, az erdők szerepe a Föld klíma alakításában

A figyelemfelkeltő akció időpontja: 2020. november 6-7.

A rendezvény helyszíne: Jászfényszaru Város Önkormányzata, 5126 Jászfényszaru, Szabadság út 4.

Miért fontos az erdők védelme? Erdeink hozzájárulnak a talaj erózióval szembeni védelméhez, bekapcsolódnak a víz körforgásába, számos faj élőhelyéül szolgálnak, és szabályozzák a helyi éghajlatot, főként a párolgás révén. Emellett a globális éghajlatot is szabályozzák, hiszen a szén-dioxid elraktározásával segítik a klímaváltozás elleni harcot. Az erdők az üvegházhatású gázok 8,9%-át semlegesítik egy évben az EU-ban (2018-as adat), ezért az Unió külön fejezetet szánt a földhasználatnak és az erdők szerepének a klímaváltozás elleni stratégiájában.

PROGRAM:

NOVEMBER 6. PÉNTEK

8.00 – 16.00

FAOSZTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT           FIGYELEMFELKELTŐ AKCIÓ            A FÁK, ERDŐK, ZÖLDFELÜLETEK SZEREPE JÁSZFÉNYSZARUN CÍMMEL

12:00 – 10:15

A PROJEKT BEMUTATÁSA

12:15 – 13:00

FIGYELEMFELKELTŐ KÖRNYEZETI SZEMLÉLETFORMÁLÁSI ELŐADÁS – A FÖLD TÜDEJE, AZ ERDŐK SZEREPE A FÖLD KLÍMA ALAKÍTÁSÁBAN CÍMMEL

13:30 – 14:30

A KLÍMAVÁLTOZÁS CSÖKKENTÉSÉVEL KAPCSOLATOS TUDÁSMEGOSZTÁS CSALÁDOK, ÉRDEKLŐDŐK RÉSZÉRE INTERAKTÍV BESZÉLGETÉSEK KERETÉBEN

12.00 – 16.00

KLÍMA KVÍZ

 

NOVEMBER 7. SZOMBAT

8:00 – 16:00

FAOSZTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT           FIGYELEMFELKELTŐ AKCIÓ A FÁK, ERDŐK, ZÖLDFELÜLETEK SZEREPE JÁSZFÉNYSZARUN CÍMMEL

8.00 – 16.00

KLÍMA KVÍZ

 

Médiakampány – Kapcsolódó hírek:

Mi újság Fényszarun? XXXI. évfolyam 9. szám: 2020/09. Hírlevél

Jászsági Térségi TV: HÍR 18 – A Jászság Híradója 2020. november 6-ai adás

 

 

MIÉRT FONTOSAK A HAZAI FÁK/ERDŐK A KLÍMAVÁLTOZÁS MÉRSÉKLÉSE SZEMPONTJÁBÓL?

Az erdők és fásszárú társulások szerepe az oxigén termelő és CO2 megkötő képessége miatt is elengedhetetlen a klímaváltozás mérséklésében.

A faültetés azért fontos, mert Magyarország nagy részén a talaj- és a klimatikus viszonyok alkalmasak a fásításra és az erdőtelepítésre, a fák és a kiterjedt erdőségek pedig képesek mérsékelni a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait. Ezért kulcskérdés a klímaváltozás várható hatásait elviselő fafajok kiválasztása: olyan fákat kell ültetni és nevelni, amelyek 50-100 év múlva is képesek lesznek a megváltozott klímában élni.

mert szén-dioxid megkötők és oxigén termelők: Számítások szerint egy lombköbméter asszimiláló felület egy évben, a vegetációs időszakban 650 gramm oxigént termel és 590 gramm szén-dioxidot dolgoz fel (1 lombköbméter átlagosan 4 m2asszimiláló felületnek felel meg).

Tudtad-e? Egy 50 éves fa körülbelül 50 kg oxigént – egy ember éves oxigénszükségletét – termel és 68,75 kg CO2-t dolgoz fel egy vegetációs időszak alatt (ugyanakkor egy személyautó 20 ember oxigén szükségletét használja el 100 kilométeres távon kb. 1 óra alatt).

mert ha nem vágják ki őket, akkor az árnyékos felületek nőnek, ezzel csökken a levegő hőmérséklete: A fáknak megvan a módszerük a hő megfékezésére, a fák lombkoronájuk segítségével létfontosságú „árnyékoázisokat” képesek létrehozni a közvetlen közelükben, emellett a városokban az épületek hűvösen tartásában játszanak fontos szerepet.

A nagyobb kiterjedésű erdők befolyásolni tudják az időjárást és sajátos mikroklímát alakítanak ki.

Tudtad-e? Erdőben, parkokban (a hőmérséklet különbsége miatt) szinte állandó a légmozgás, ami szintén hűt, mind ezek miatt hőség idején akár 6-8 fokkal is alacsonyabb lehet a hőmérséklet erdőben, mint fátlan területen. 

mert a párologtatással is hűtő hatást és megfelelő légnedvességet biztosítanak: A földbe szivárgó vizet a gyökerek felszívják, és a leveleken keresztül elpárologtatják, ezzel is hűtve a levegő hőmérsékletét.

Tudtad-e? Számítások szerint egy lombköbméter asszimilációs felület 47 liter vizet párologtat el egy vegetációs időszakban. Egy 50 éves fa évi produktuma 4230 liter, az 4,2 m3, tehát ennyivel javítja a környező mikro-, vagy mezoklímát.

mert csökkentik a talajeróziót: A növényzet megszűnésével nő a természeti erők (pl. defláció, az erózió) felszínt pusztító munkája, mely egyben a termőföld pusztulását is eredményezi.

A termőtalaj védelme és vízháztartásának megóvása egyaránt megkívánja a fák, a növényzet jelenlétét. A megfelelő növényborítottság esetén, a lezúduló csapadékot a levelek porlasztva juttatják a talajra, és jelentős részét a gyökerek fel is szívják, így ezzel gátolják a talaj pusztulását. A fák földben elnyúló gyökerei kulcsfontosságúak a nagymennyiségű eső ellen, főleg az alacsonyan fekvő vidékeken, mint például a folyóvölgyekben. Segítenek a talajban elnyelni a vizet, illetve csökkentik a talajerózió kialakulását.

mert szélárnyékot is biztosítanak: A fák, cserjék és az aljnövényzet nehezítik a légmozgást, ezzel akadályozzák a szelek túlzott felgyorsulását.

mert zajcsökkentő hatásuk van: Az út mentén az erdőszegély zajelnyelő, hangszigetelőként is funkcionál (a védősávok nem a zaj teljes kiszűrését jelentik, hanem a zajhatást a megengedett határérték alá szorítják. (Hagyományosan nappal 65 dB zajértéket, éjszaka pedig 55 dB zajértéket tartunk eltűrhetőnek.). A levelek közti légréteg maga is szigetel, a levelek rugalmas ellenállása hangtompító. A növények felülete egyenetlen, puhán hajladozó és rugalmas; így a hangot inkább elnyeli, mint visszaveri. Műszeres mérések igazolják, hogy a háromszintes növényfal (pázsit, cserjék és fák) jobban véd a zajtól, mint a téglafal. Ennek oka a növény tulajdonságában rejlik. Ezen felül létezik az elfedő zaj, vagyis a levelek zizegése, amely pihentető hatású zajcsökkentő tényező.

Tudtad-e? A növényfal szélességét általában a zajterheléshez kell igazítani, amely a forgalom függvénye. 800 gépkocsi/óra forgalomnál 20 méter; 2000 gépkocsi/óra forgalomnál 30 méter; e felett 80 méter széles erdősáv szükséges mindkét oldalon.

mert rezgés elnyelő hatásuk van: Az úttest és a járda között lévő fasorok és sorfák elterelik a súlyos járművek által keltett rezgéseket a műszaki létesítményektől és a házaktól, ezzel megakadályozzák a vakolatomlást, falrepedést.

mert a szennyező anyagokat lekötik: A légszennyező anyagok egy részét a fák lombtömege képes lekötni, a szilárd szennyező anyagok megülepednek a leveleken. Az esővíz a szennyeződést időnként lemossa, így a levélfelület újra üzemképes. Emiatt az utak melletti fasorok és az üzemekhez közeli erdők bírnak nagy jelentőséggel.

Tudtad-e? Egy 40 éves erdő hektáronként és évente 70 tonna szennyező anyagot képes kiszűrni a levegőből. Kutatások szerint 1 lombköbméter levélfelület 4500 gramm szennyező anyagot képes kiszűrni a levegőből egy vegetációs időszak alatt (egy 50 éves fa kapacitása 405 kg szennyezés kiszűrése 1 év alatt).

mert alapanyagként szolgálnak minket a fák: építőipari alapanyagként, hétköznapi használati tárgyak alapanyagaként, fűtéshez energiahordozóként, de lehetőséget biztosítanak a szabadidőnk eltöltéséhez szükséges természetközeli élményeivel helyszínként, gyümölcseivel és terméseivel ételként, vagy akár gyógyhatású készítmények alapanyagaként.

mert ha nem vágják ki őket szolgálják a biológiai sokféleséget: akkor nem kerülnek elégetésre, így kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe, az erdőben a kidőlt, holt fa élőlények ezreinek adja meg az új élet lehetőségét és az élő fa is élőhelyéül szolgál rovaroknak, hüllőknek, madaraknak, emlősöknek.

 

Hogy milyen szempontot érdemes figyelembe venni a fásításnál és milyen fafajokat érdemes ültetni?

Megnézheted itt: https://orszagfasitas.hu/mit-hova-hogyan/hogyan-valasszunk-fat/

 

JÓ GYAKORLATOK

Egy település zöld felületeinek növelésére, közösségi faültetés lehetőségének kialakítására elérhető jógyakorlatok:

10 millió FA: A 10 millió Fa, országos közösség, folyamatosan növekvő számú helyen, kisvárosban, falun, megyeszékhelyeken, fővárosi kerületekben működnek helyi közösségeik, melyek előkészítik, megszervezik és lebonyolítják a fák ültetését, erdők telepítését. Ezeket képviselők fogják össze, az ő együttműködésük révén működik a 10 millió Fa országos szervezete. Szakmai értelemben a munkákat erdészből, kertészből, ökológusból álló központi szakértői team segíti, de sok esetben a helyi közösségek saját, a területük sajátosságait jól ismerő erdésszel vagy kertésszel is dolgoznak. Közösségeik egy központi és a helyszínek számával azonos számú Facebook csoportban érintkeznek, szervezik meg a munkákat. A 10 millió Fának van angol nyelvű és határon túli csoportja is.

Hatvanezer Fa Mozgalom: Békéscsabán egy civil szervezet kezdeményezésével és az önkormányzat együttműködésével, a lakosság aktív bevonásával egy a közösség által szerkesztett térképen jelölték ki a település területén az ültetésre javasolt helyeket. Az önkormányzattal történő folyamatos egyeztetés mellett, több év távlatában ütemezve, minden erre alkalmas helyre fa kerül. A kiültetendő konkrét fákat szeretnénk konkrét emberekhez, csoportokhoz, akár cégekhez, szervezetekhez kötni, mivel ennyi új fát máshogy nem lehet megőrizni, csak ha van, aki odafigyel rá. Rövidtávú terveik között szerepel az önkormányzati tulajdonban álló zöldterületeknek, illetve közterületeknek közösségi fásítása. Eddig elért eredmény, hogy vannak már területek lettek áldozatos földtulajdonosok, akik a sajátjukat a köznek adták. A közösséggel együttműködve klímatudatos gazda ajánlotta a köznek 3,5 hektáros terület, ahol a közösség 300.000 makkot vetett el.

 

FELHASZNÁLT FORRÁSOK

https://eionet.kormany.hu/fak

https://hu.wikipedia.org/wiki/Erdőirtás

https://tudasbazis.sulinet.hu/HU/szakkepzes/egeszsegneveles/kornyezettan/a-talaj-szennyezodese-degradacioja/az-erdoirtas-kovetkezmenyei

https://www.levego.hu/sites/default/files/kiadvany/fak.htm

https://hatvanezerfa.hu

https://10milliofa.hu

https://orszagfasitas.hu

https://www.europarl.europa.eu/news/hu/headlines/society/20170711STO79506/klimavaltozas-az-erdok-vedelmevel-a-szen-dioxid-kibocsatas-ellensulyozasaert